A ProFerre Tanácsadó Kft. 2008-ban azzal a céllal jött létre, hogy szakmai üzleti tanácsadási szolgáltatást nyújtson a gazdasági élet szereplői számára.
A társaságunk profiljának meghatározása során az üzleti életben szerzett gazdasági vezetői, valamint cégvezetői tapasztalat játszott szerepet, amely a vállalkozási szektorban tevékenykedő valamennyi cég számára hasznosítható lehet.
Mindannyian tudjuk, hogy nem egyszerű feladat az üzleti életre koncentrálni, és közben a cég belső életét megszervezve a mindenkori jogszabályi megfelelősséget biztosítani. Hiszem és vallom, hogy hosszú távon csak az a cég tud sikeresen teljesíteni, és a piac kihívásaira gyorsan, rugalmasan reagálni, ahol a belső rend biztosított.
Valamennyi cégvezető döntési kompetenciáját a cége belső működésének teljes és alapos ismerete határozza meg, amely alapján olyan vezetői utasítások és döntések hozhatóak, amelyek egy cég piaci karrierjét messzemenőkig befolyásolják. Ezek a döntések pedig csak egy olyan biztos belső hattér birtokában hozhatóak meg, amely képes arra, hogy észrevétlenül is, de biztosan támogassák a cég előre menetele és fejlődése érdekében szükséges lépéseket.
Ferik Edit
Ügyvezető



NAPI TIPP – 2012. február 22.
Tudta-e Ön,
hogy 2012. január 1-től változtak az elhatárolt veszteség elszámolásának szabályai?
2012. január 1-től a korábbi adóévek elhatárolt vesztesége legfeljebb – a felhasználása nélkül számított - adóalap 50%-áig számolható el az adózás előtti eredmény csökkentéseként. Jogutód társaság csak a jogszabályban meghatározott feltételek esetén jogosult a jogelődtől átvett veszteség felhasználására.
Mezőgazdasági ágazatba tartozó adózó a megelőző két adóév adózás előtti eredményét csökkentheti az elhatárolt veszteség összegével, de legfeljebb adóévenként az adózás előtti eredménye 30%-át veheti figyelembe adóalap csökkentő tételként.
A "Napi tipp" ingyenesen igénybe vehető szolgáltatásunk a gazdasági élet szereplői számára.